2010. július 31., szombat

hé mo!

Nyaralni voltam, csókolom. Elfelejtettem bejelenteni ugyanúgy, ahogy hotdogra sem írtam ki és ezáltal 1 csomó kommentről le is maradtam -.- ahh, nem baj. Nyaralásról nem óhajtok sokat írni, jó volt, szép volt, messze volt, Eger mellett az istenfasza mögött kettővel jobbra, Eger városa nekem nem jött be, a felhozatal nem volt jó, képeket majd rakok fel, ha már nem leszek fáradt.

2010. július 22., csütörtök

waaa.

Ezt nem hiszem el! Reggel óta találtam már Justin Bieber, Miley Cyrus, Michael Jackson, Lady Gaga, Shakiratól kezdve SuJu, DBSK, BigBang, Mana-sama, Sadie, Matenrou Operan át mindenféle noname együttesekig mozilla témákat, de Gazettet, azt bezzeg egyet sem!
Viszont! Azért szembe futottam 1 Miyavi, Ayumi Hamasaki, Versailles és Avenged Sevenfoldossal is, ami azért nagy szó, illetve öröm.:D számomra.

Update: Most már találtam D'espairsRay, LM.C ÉS! komindott Kaiosat is, de Gazettenek még nyoma sincs.x'D

Update 2: És eljött a pillanat, mikor Bibuka megtalálta a keresőt...x'DDDDD
nem röhög, ezt kerestem egész nap.x'DDDD

És íme:

2010. július 19., hétfő

Kérdőív.

Igen, megint egy kérdőív vagy teszt, nevezze mindenki annak aminek akarja.xD Bár szerintem inkább kérdőív. Tök mind1. G**i hosszú, szóval valószínűleg senki nem olvassa el, de nem baj, én el leszek vele.xD

Neved?
Bibu.

Hány éves vagy?
16.

Hány éves szeretnél lenni?
17-20.

Tanulsz?
igen.

Milyen iskolában?
jó szarban.

Mikor van a szülinapod?
dec 22.(H)

Hajad színe?
pillanatnyilag karamellásszőkésbarna és a frufru "mézszőke".:D

Szemed színe?
szürkéskékeszöld. háh.

Magasságod?
172 cm.

Becenév?
Bibu, Bibby.

Chips/édesség?
chips? semmi esetre sem!

a barátaid fiúk vagy lányok?
mindkettő.

Twix/Snickers?
twix.

Répa/kukorica?
kukorica.

Cica vagy kutya?
mindkettő.

Cuki/helyes?
O__o

Hideg vagy meleg?
időjárásban +22 °C , másban pedig langyos.

Játszani vagy nézni szereted a sportot?
relatív.

Nagyváros vagy kicsi falu?
nagyváros.

Rock vagy rap?
rock.

Te fényképezel, vagy téged fényképeznek?
engem fényképeznek.

Kedvenc...
Szám?
4,5,20,21,22.

Zeneszám:
Kaya - Chocolat. Csak mert épp ezt hallgatom.xD

Könyv?
Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe.
Takami Koushun - Battle Royal.

Film?
mesepárti vagyok csókolom.

Zenekar?
the GazettE, Avenged Sevenfold, X Japan, Girugamesh, Bullet For My Valentine, Versailles, B'z,...

Színész?
Brandon Fraser.

Színésznő?
nincs.

sport?
nézni sok sportot szeretek, de csinálni már annál kevesebbet.xD

sorozat?
Jóbarátok, Jóban rosszban. haha.

Számítógépes játék?
Quake III Arena.(L)
Battlefield Vietnam.

Kaja?
sok van.

Ital?
citromos ásványvíz, jegeskávé és teák.

Édesség?
nem vagyok édességfaló.

Weboldal?
jajjistenem.

Legjobb barát...
H, R, Y és Zs.

Legjobb emlék:
sok jó emlékem van.

életem legjobb része...
rengeteg jó része volt az életemnek, de, hogy csak egyet is említsek 2009.október elseje 11 óra.(:

Szerelmi élet...
Egyedülálló vagy?
(:

Te boldog vagy így?
o(*o*)o

Ha egyedülálló vagy: szeretsz valakit?
(L)

Voltál már szerelmes a legjobb barátodba?
mmm...

Tudott róla?
hahaha.

Jövőd...
Mik a terveid a középiskolában?
leérettségizni? ^o)

Készülsz főiskolára?
tervezem.

Meg akarsz házasodni?
ki tudja?!:D

akarsz majd gyereket?
igen.

Mi lesz a neve?
fiú: Yuu
lány: Reila vagy Lena.

Hol szeretnél élni?
~álmodozóan az egekbe tekint és sóhajt.~

Álom munka?
ömm...

álomautó?
nagy és fekete.

nászút?
hahahahaha.xD

mondd meg, mennyi az idő, anélkül, hogy ránézel az órára!
20:05

és mennyi az idő valójában?
21:07.xD

nyújtsd ki egyenesen a bal kezed! mi az amit először megérintesz?
webcam zsinórja.xD

jobb kezeddel?
monitor.

beszélsz most valakivel?
igen.

kivel?
Chibi.

mondd neki h akarsz venni 1 tehenet
CosmoYuu. üzenete:
akarok venni egy tehenet.
Farillashikakawallawallabingbang Jaboodiboodi üzenete:
hát én pont eleget látok.xxd
de imádom a bocikat.*-*

Szuperhős vagy?
hogyne.

Mi a neve a szuper-erődnek?
haha.~

Mit tennél a pizzádra?
kukorica, sajt, sonka, kecsap, majonéz, gomba.

Szereted a szőlőt?
igen.

Melyik színűt szereted?
tökmind1.

Van mobilod?
van.

Milyen színű?
fehér.

Milyen márkájú?
Sony w580i

Mit ettél utoljára?
szalámissajtoskecsapospirítóst.(8

Mit ittál utoljára?
mmm...talán...citromosásványvizet?!

Mit hallottál utoljára?
Sonic Syndicate - Denied.

Volt olyan hogy…
Énekeltél, mert azt hitted, hogy senki sem hallja, közben meg mégis?
hogyne. ki is röhögtek.xD

Voltál már szerelmes?
kétszer.

Viszonozott szerelem volt?
azt hiszem igen...

Mondtad már valakinek, hogy szereted?
igen.

Volt olyan, hogy azt mondtad valakinek, hogy szereted és úgy is gondoltad?
csak akkor mondom valakinek, hogy szeretem, ha úgyis érzek.

És olyan, hogy azt mondtad, hogy szereted, de nem gondoltad komolyan?
kizárt.

Elhagytad már az országot?
jávol.

Volt olyan film vagy sorozat, amit nem vallanál be, hogy néztél?
Twilight.

Átkozott már meg valaki?
xDDDDDDDDDDDDDDDD

Talált már el labda?
persze.

Tetszett ez a felmérés?
hogyaviharbane?!:D

Barátok…
Legjobb barátod?
ez a kérdés már volt.

Legőrültebb?
Alexa talán...

Leghangosabb?
Mitsu.:D

Legidősebb?
azt hiszem Zsóti.

Legfiatalabb?
na ez jó kérdés. talán Mitsu.xD

Legrégebb óta ismered?
Kata.

Legsötétebb?
~vigyorog és nem írja le kire gondolt.~

Legokosabb?
ChibiYumi.

Legcsendesebb?
Hina.

Legmagasabb?
egyértelműen Zsót őfelsége.xD

Legalacsonyabb?
Yumiiiii.:3

Ki az a személy, akivel utoljára…
Beszéltél?
Anyu.

Akit felhívtál?
Mitsu.

Aki téged hívott?
Mitsu.xD

Akivel összevesztél?
Foe.

Aki miatt sírtál?
úristen az de rég volt.:O

Aki hiányzik?
hadd ne soroljam...

Akivel moziba mentél?
Róbi. 3 éve legalább.xD

Akit láttál?
Anyu.

Akivel nevettél?
Mitsu.

Akit megöleltél?
Neshi.

Most…
Mit nézel?
monitort.

Mit hallgatsz?
Lady Gaga feat. Rihanna - Silly boy.

Eszel?
nem.

Iszol?
nem.

Kivel beszélsz?
Yumi és Kata.

Kire vársz?
abszolút senkire.xD

Dátum?
2010. 07. 18.

Helyszín?
vajon isten...

Mire gondolsz?
-ki az a szumiku?O__o
-kecske, tehén,yumi, kondoros.
-vajon megint nem lesz 2 napig net most, hogy újították a netet?xD

Milyen nap van?
hétfő.

2010. július 18., vasárnap

Fodrász.

Kérem szépen én voltam ám fodrásznál is.:O szerdán.xD

Csütörtök.

Úgy döntöttem, hogy nem írom le részletesen a csütörtöki napot mert nagyon hosszú lenne.
A lényeg, hogy találkoztam Ribsivel, akivel "megünnepeltük" a születésnapját, majd 1kor Neshivel is találkoztam VOLNA, csak Őkígyelme még csak akkor mosta a fogát, mikor én már a meki előtt párologtam.xD Viszont nem volt annyira gáz, mert titokban beszervezett még egy csájét akivel Neshi érkezéséig lespanoltam és beszélgettünk.:3 Reila ha olvasod eme bejegyzést akkor itt elmondom, hogy örülök, hogy megismertelek!*o*
Neshi kisasszony befutott kb fél óra késéssel a plakátjaival együtt, úgyhogy mehettünk +40 fokban járni a várost. Hát délután 6ra lábam nem éreztem.x'D Plakát kihordozgatás során voltak igazán jó pillanatok, majd munkánk végén megpihentünk az egyik szökőkútban.:3
Felraktam a leányokat a buszra majd találkoztam keresztanyámmal és hazaértem kb. fél8ra jeah.
Viszont!
Van Pécsen D'espairsRay plakát. Vagod? PÉCSEN! DESPA PLAKÁT! O______o

Neshi! Aoi még mindig 20.-án született!x'D

2010. július 16., péntek

kérdezz-felelek vk módra.

Misa blogján találtam ilyen kérdezz-felelekes hülyeséget és gondoltam én is megcsinálom mivel unatkozom, meleg van és ez a retek blogspot ki'szott velem, mert pár órája leírtam a tegnapot 1 egész regényben, erre a beszámoló közepét lehagyta.x'D Kedvem újra írni meg nem volt, majd esetleg holnap megpróbálkozom vele. Addig is el vagyok ezzel.:Đ

1. Melyik J-rock bandát hallgattad először?
the GazettE.

2. Melyik J-rock bandát hallgattad utoljára?
BREAKERZ. De amúgy hide, de Ő gondolom nem számít bandának...xD

3. Melyik a kedvenc J-rock bandád?
the GazettE és X Japan.

4. További 6 kedvenc J-rock zenekar:
Girugamesh, Rentrer en Soi, Dir en Grey, Versailles, Nega, B'z.

5. Fangirl/boy vagy?
O_o

6. Ha igen, kié?
egyértelműen Aoi AZ! Isten számomra.

7. Cosplayezel?
nyáriconra tervezem első cpmet.

8. Kit?
hahaha az titok.:Đ

9. Szereted a Dir en Greyt?
igen.

10. Toshiya fangirl vagy?
nem.

11. Mi a helyzet Kaoruval?
?!

12. Die?
miért a Dir en Grey tagjai a kérdés?!

13. Kyo?
ő érdekes fazon.

14. Shinya?
-

15. Mi a kedvenc Dir en Grey számod?
Cage, Glass Skin, Mushi, Saku, Kodou, The Final, Hageshisa to, Kono Mune no Naka de Karamituita Shakunetsu no Yami

16. A visual vagy a kevésbé visual bandákat kedveled jobban?
relatív.

17. Melyik J-rock számot hallottad először?
the GazettE - Burial Applicant.

18. Melyik számot hallottad utoljára?
hide - Erase.

19. Szoktál venni J-rock magazinokat?
nem.

20. Melyik a kedvenced?
-

21. Voltál már J-rock koncerten?
igen.

22. Min?
Miyavi. Versaillest sajnos ki kellett hagynom, de reményeim szerint D'espairs Rayre eljutok.:3

23. Mit csinálnál, ha a lakóhelyeden meglátnád az egyik híres J-rockert mászkálni az utcán?
Aoit? Meghalnék.

24. Melyik J-rockerért vagy a legjobban oda?
AOIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII.

25. Melyik 3 J-rockerrel találkoznál a legszívesebben?
Ruki, Uruha, Yoshiki.

26. Mi az a 3 dolog, amit mondanál nekik vagy kérdeznél tőlük?
hello cica van gazdád? xĐ

27. Melyik 3 J-rock számot hallgatod a legtöbbet?
the GazettE - Chizuru.
B'z - Kobou.
X Japan - IV.

28. J-rockos háttered van?
igen.

29. Melyik J-rockertől kérnél szívesen divat- és sminktippeket?
ehh.

30. Olvasol J-rock fanfictiont?
ha nagyon unatkozom.

31. Szoktak J-rockos álmaid lenni?
volt már, de a Reitas mindent visz.xD

32. Mennyi J-rock számod van?
sok. nagyon nagyon sok.

33. És végül: ha “együtt aludhatnál” (nem kell ám rosszra gondolni HÖHÖ) bármelyik 3 J-rockerrel, ki lenne az?
A O I ! ! ! ! ! meg kb mindegyik jó arc bishi, úgyhogy ez a kérdés eléggé gagyi.:D

2010. július 14., szerda

Rajzoltam egy Manat.

Amennyire jól indult, annyira 'sztam el.xĐ

2010. július 13., kedd

Hina

Sajnálom, hogy nem tudok Neked 100%os támpontot nyújtani, pedig annyira szeretnék. Nem az üres és szomorú Hinát akarom látni, hanem a mindig vidám, boldog és mosolygósat, mert az az igazi Hina. Sajnálom, ha valaha is megbántottalak vagy a mosolyt letöröltem az arcodról. Tudom, hogy az az ember vagy, akivel majd 20-30 év múlva egy vidéki házban egy csésze tea mellett fogok nosztalgiázni, hogy milyen is volt mikor fiatal tinédzserek voltunk és akinek a gyermeke majd Bibu nénizni fog engem.:3 Bátran mondom, hogy egy biztos pontja vagy az életemnek. Köszönöm.
Ha valakire rábízzuk minden titkunkat, gondolatunkat, érzelmeinket, az olyan, mintha egy kést adnánk a kezébe, és ezáltal mi védtelenné válunk.


2010. július 12., hétfő

A nap bölcsessége!

neshii most írjatok most szeretek mindenkit xDD üzenete:
*jah
*értemxD
*de
*5 ember az úgy pont kellemes létszám :-O
朦朧の狭間で見たのは  寒色の現実 üzenete:
*az mondjuk igaz.:D
*de mondjuk mi lenne, ha ezt az ötös talit átraknánk másik napra?xd
neshii most írjatok most szeretek mindenkit xDD üzenete:
*szerintem akkor az lenne, hogy nem csütörtökön van 5ös tali xD
朦朧の狭間で見たのは  寒色の現実 üzenete:
*ez annyira profi megállapítás volt, hogy az eszméletlen!:-O

Üres.

Minden rendben, de mégis oly üresnek érzem magam. Vidámnak kéne lennem, hisz minden rendben. Ehelyett...
Eszembe jutott az elmúlt 7 év és rájöttem, hogy alig emlékszem rá. Hogy bírtam ki? Mit éreztem? Mit reméltem? Mit gondoltam? Csak tengődtem mint egy élő zombi, kinek célja minél meszebb kerülni a valóságtól, elnyomni a belülről jövőt.
Vagod? Alig emlékszem . Csak imádkozni tudok, hogy soha se felejtsem el.
Soha...
És ráadásul Egyikőtök sincs itt velem, hogy könnyebb legyen. De talán jobb is, hisz így nem látjátok mennyire gyenge vagyok most.
Így van. Jobb is így...

2010. július 7., szerda

Syn.

Isten éltesse Synyster Gatest!^^

(mellesleg ma 1 éves Mózes.:'D)
-Mózes a nyelv pc-m.xĐ-

2010. július 6., kedd

Kreatív blogger vagy mi.


Nos, van ez a "Kreatív blogger díj" amiről igazából fingom sincs, hogy mi ez, csak annyit, hogy egy kedves ismerősöm megjutalmazott vele.xD Itt is köszönöm Neki.:3 Egyre több blogon látom ezt, úgyhogy aki tudja, hogy ennek mi értelme van, az legyen szíves írja meg. köszönöm.: D Ehhez még hozzátartozik, hogy írnom kell magamról 7 dolgot.O__o
~Nagy portugál fan vagyok és nem a Ronaldo miatt.
~Szoktam szoliba járni haha.
~Buszozni nagyon utálok.
~Rettenetesen félek a pókoktól. Igen, pókfóbia.
~Citromos ásványvízen élek meg teán.
~Lusta vagyok.
~Makacs, önfejű és hangulatember vagyok.
Nyo, akkor ez is meg volt, jöjjenek az általam díjazottak (ez de gagyin hangzik.O___o)

Neshi.
Chrissy.
Déw.
Nemhiszemhogyidetartozikdenemisérdekel.
Hina.
Chino.
Hana.

2010. július 5., hétfő

Bűnös.



Egész nap ezt számot hallgatom és a hétvége jár az eszembe. Annyira hiányzik mindenki, de a legjobban talán te, Foe...

Pest - képek.

Úgy döntöttem, hogy nem rakok fel ide képeket, akit érdekel az megtekintheti myvipen (itt csak akkor, ha ismerősöm vagy) vagy facebookon. Nincs kedvem ötösével feltöltögetni őket.
Köszönöm.

2010. július 4., vasárnap

Július harmadika.

Harmadikán pedig megejtettünk egy talit Zsóttal. Erről a napról kicsit részletesebben írok mert huuuuu. Kezdésnek késtünk 24 percet.x'D 10:22kor felhívtam Zsótit, hogy bocsi de valószínűleg késni fogunk (a tali amúgy 10:30ra volt megbeszélve...x'D). Node majdnem 11re oda is értünk és addigra megjelent a Zsóti is. Naaaagyon örültem neki. Érdekes volt, hisz pont olyan mint amilyen a képeken és msnen.8'D Vettünk inni és kibattyogtunk a Margit szigetre. Közben rásóztam a táskám, hogy legyen már férfi és hozza. Eleinte húzta a száját, de megtetszett neki a táskám mert milyen kényelmes és be akarta húzni -.- ehhe ehhe. Margit szigeten sétáltunk és beszélgettünk sokat és ráadásul le is szart 1 fa. Nem madár, fa. Ettünk vattacukrot is és miközben mi Mitsuval vártuk a mi részünket, addig Zsót eltűnt a táskámmal.xD Miután megettük a vattacukrot beszélgettünk még a padon, majd elindultunk a játszótérre mert Zsót hintázni akart.Lesifotó róluk.:'D Szerintem irtó édes ez a kép.:'3 Miután kihintázták magukat leültünk 1 padra beszélgetni. Mitsu kipakolta a táskám és megtalálta a japán könyvemet, amiből előszeretettel olvasott fel nekünk.8'D Én sztriptízeltem egyet gyors, mivel a pólóm tiszta redva lett a fától, ráadásul még a hátulja is retkes lett valamitől, és úgy néztem ki mint aki 3 hete nem mosta a felsőjét. Zsót élvezte, hogy beszólhatott emiatt 10 percenként.: D Egyik oldalon gyerekek voltak, másik oldalon pedig férfiak fociztak meg a Zsót ült. Mitsu takart, én meg gyors átvedlettem, aztán indultunk is, mert 1 óra múlva indult a vonatom és még jegyet is kellett venni. Villamoson jó volt ~hello, te is szoktál vilamoson ismerkedni?~ ~szálljunk le, hagyjuk itt Micsut és az ablaknál integessünk neki.~ köcsööög.xD (Ez a vonatjegy vásárlás mód újdonság nekem.O__o Mióta van elkordonolva...szerintem tök hülyeség, de hát ők tudják...) Itt volt 1 félrehallásom ami kissé kellemetlen volt...xD Nem akartam felszállni a vonatra, nagyon nem. Ott akartam volna még maradni Velük, és majd a következővel menni vagy az azutánival.*__*
Összegezve életem egyik legcsodálatosabb napja volt július harmadika. Örülök, hogy végre találkoztunk Zsót és, hogy Mitsu is ott volt. Köszönök mindkettőtöknek mindent és remélem még soksoksok ilyen nap lesz.
Nagyon szeretlek Mitsu és Zsót.

2010.07.01-03.

Hú hát hello. Annyi minden történt az elmúlt 3-4 napban, hogy az leírhatatlan.
Elsején reggel utaztam fel Mitsuhoz Pestre. Nagyon jó nap volt. Voltunk Westendben és megismertem pár embert, de a legjobban Orsusznak örültem.*o*
Másodikán volt egy úgy nevezett "Miyavi fantali" ami szerintem így elég gagyin hangzik, mert nem Miyavi miatt jött össze ez a kis társaság. Erről a napról nem írok semmit, ha valakit érdekel olvassa el Funu, Déw, Yami vagy bárki más blogját aki ott volt ezen az összeröffenésen. Az a nap is csodálatos volt, hisz találkoztam olyan emberekkel is akikkel eddig csak msnen beszéltem.
Harmadikáról pedig külön bejegyzésben írok mert ez így nagyon sok lenne.xD

Déw: Örülök, hogy a nézeteltérésünket félretettük, és úgy el tudtunk lenni mintha mi sem történt volna.^^ Daru hajtogatás nehezen indult be, de az empatikus, kedves és barátságos természetedet semmi sem múlja felül.:'D Con kicsivel több mint 1 hónap múlva lesz, addig is készülgess lelkileg, mert úgy beöltöztetlek hogy csak na!:'D és a kitűzőt sem felejtem el és akkor már lesz közös képünk nya.^o^
Dorina: Jó volt veled is személyesen találkozni kedves Inkognitósfordítósnéni.:3 Ne haragudj még egyszer, hogy leöntöttelek a sörrel, véletlen volt.x'D:$ Köszönöm a nyalókát, bár nem szeretem de megettem.^^ Conon te sem menekülsz, meg lesztek ölelgetve ismét.^^
Funu: Te voltál a legaranyosabb. Halszagúfunumunu.~^^ Remélem összejön Neked is a con és itt tudsz majd aludni.*o*
Hina: Neked nem tudok mit mondani, tudsz mindent. Jó volt, hogy ismét találkoztunk és még mindig nagyon örülök nektek és annyira boldog vagyok.8D
Mitsu: Starbucks, platformok, szívószál a hajban, torcica és a micimackó, soksok séta és beszélgetés, az éjjeli tévézés, álumínium és persze az ingyé utazások. Feleségem lettél háni. Szeretlek Mitsu.~(L)
Miyo: Kellemes csalódás voltál részemről. Szép szemű és bájos hangú.:'D örülök, hogy téged is megismerhettelek.^^
Okami: Benned csalódtam a legjobbat. Persze kellemesen.:3 Azt a keresztet galádul visszavetted, de azt még egyszer elcsórom.: D
Yamesz: Téged is jó volt újralátni. ~Én a hosszút és a vastagot szeretem.~xDDDDDDDDDDDDD(L)
És nem hagyom ki Miyavit sem (aki nem hasonlít Miyavira.xD), mert az milyen lenne már, de kétlem, hogy olvasni fogja ezt a bejegyzést.xD Örültem neki is, hogy megismertem és naaagyon szép szeme van.(8 A huga egy tündér.:3

No hát ennyit erről, köszönök mindenkinek mindent, nagyon szeretlek titeket.:3
Nemsokára ismétlés.;)