2010. október 28., csütörtök

2007.10.28.

Este volt és unalmamban egy ismerős blogjára tévedtem. Egy bandát mutatott be pár PVvel, hogy mennyire megszerette őket meg mennyire különlegesek. Az első PV nem igazán jött be, de az énekes hangja már akkor megfogott. Aztán meghallgattam a következő számot, ami már felkeltette az érdeklődésemet. Konstatáltam, hogy az énekesnek bizony piszok jó hangja van, a szőke gitáros pedig nem is olyan rossz kan.: D Eldöntöttem, hogy jobban utánanézek, hogy kik is ők. Életem egyik legjobb döntésének tartom.(: Rongyosra hallgatott dalok, az egekig magasztalt és imádott tagot és persze a megunhatatlan koncertfelvételek, PV-k és egyéb videók.^^
Chizuru számuk nagy hatással volt rám, sőt még a mai napig az. Ez az a szám ami tökéletesen kifejezi az érzéseimet és a lelkivilágomat.
Reila számukat hányszor könnyeztem meg...(':
És hogy melyik dal volt az első amit hallottam tőlük? Hát arra nem emlékszem.xD A Burial Applicantot ~tejfő míí~ tartom annak, hisz azt szerettem meg legelőször.:3
És ennek immáron kerek 3 éve. 3 év alatt bizony kétszer is 180 fokot fordult az életem és ezt javarészt Nekik köszönhetem: Ruki, Aoi, Uruha, Reita és Kai.
2007 október 28 nagy fordulópont volt az életemben.



Mert a facebook mindent előbb tud.

Lájkolom, hogy mindent facebookról kell megtudnom. Ez jelentéktelen, apró dolgoknál nem is zavarna, de, hogy magánéletem változásáról onnan kell értesülnöm igencsak bosszant.
Nos, ez mit is bizonyít? Azt, hogy 1 beszari vagy. Elmenekülsz a problémák elöl, majd mikor úgy gondolod, hogy ezt megúsztuk nyugodtan hátra dőlsz székedben. Hahaha. Szánalomra se méltatlak, amiért nem tudod a "képembe" mondani, hogy vége. Sírni vagy búsakodni nem fogok emiatt, könyörögni meg aztán főleg nem!
Mindenesetre sajnálom, hogy így alakult, én boldog voltam Veled.
Au revoir, Z.

2010. október 25., hétfő

Sorry.. I'm not Rihanna. I don't love the way you lie.

Kb. most van az a pillanat, hogy mindenből elegem van. Az iskola a teljes energiámat leszívja. Szar jegyek sorozata a sok tanulás ellenére is, az idióta tanárok hülyeségei, akiket szeretek mind távol vannak tőlem vagy ritkán találkozom Velük, a ki'szott korlátok és az állandó veszekedések.

Ha ezt szántad névnapi ajándéknak akkor köszönöm szépen, de nyomd fel magadnak. Kezd piszkosul elegem lenni a folytonos sértődésekből és a veszekedésekből, hogy 2 hetet sem bírunk ki anélkül, hogy valamin ne kapnánk össze. Minden vágyam, hogy meg legyünk békében, de ehhez 2 ember kell ugyebár...
Boldog névnapot nekem baszdmeg! -.-

2010. október 22., péntek

Új dizájn.

Új a dizájn kérem szépen. Gondoltam újítok, mert az előző már unalmas volt.
hát...csak ennyit akartam.xD

2010. október 18., hétfő

Töri füzet.

És amivel már nagyon régóta tartozom...xD

Neshi és az ikerceruza.

Pénteken találkoztam Neshivel, akivel néztünk CS-izmát és vettünk állatmintás ikerceruzát.^w^
Mellékes, hogy Őkígyelme MEGINT elaludt és késett néhány 10 percet...:'D Ettünk, ittunk, nevettünk, siettünk a vonatra és ez a bunkó belém törölte a pizzás kezét.:O
És ugyebár aznap volt az ölelés világnapja.x3 10 embertől kaptam soksok ölelést.*o*

2010. október 16., szombat

Caramelldansen Phineas és Ferb módra.

Azt hittem, hogy a 2ne1 klip Music channeli vetítés után nem érhet nagyobb meglepetés, de tévedtem.
Caramelldansen és ganguro a Phineas és Ferbben?
Igen!

2010. október 13., szerda

RIP 'Love the GazettE" klub.

Rengeteg eseménynek volt eme klub színtere. Itt ismertem meg Hinát -aki akkor a klub góréja volt, majd később átvettem tőle a főnökséget-, akivel rengeteg mindenen átmentünk - voltak felejthetetlen pillanataink és kisebb-nagyobb összetűzéseink még annak idején...xD Ennek a klubnak köszönhető, hogy megismertem Yumit is, akivel a kapcsolatunk nem indult valami empatikusan tudni illik...xD Mindemellett még soksok kedves és imádnivaló emberkét köszönhetek ennek a klubnak.*w*
Most viszont így majdnem 3 év után e klub megszűnt. Az akkori társaság már réges régen feloszlott, jöttek újak, a régi emberek közül pedig alig maradtak. Élet is alig volt a faliújságon, úgyhogy nem sok értelmét láttam hosszabbítani. Fáj a szívem miatta no.T___T
2008.01.25 - 2010.10.13

2010. október 10., vasárnap

Teszt, mert ilyen már rég volt.

Kedvencek
Étel: carbonara.*w*
Ital: tea, citromosásványvíz.
Alkohol: vodkanarancs e.
Szín: minden színt szeretek.^^
Együttes: sok van. naaagyon sok. (X Japan, 2NE1, the GazettE, Avenged Sevenfold, tattaratta.)
Színész: Oguri Shuuuun.*__*
Film: mese párti vagyok weheee.
Könyv: Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe.
Szám: 4,5,20,21,22.

Hiszel-e...
Horoszkópban: igen.
Istenben: hm...
Földönkívüliekben: szkeptikus vagyok.
Túlvilágban: szintén.
Magadban: kiben másban hinnék?

Mit gondolsz róla

Álmok: Céljaim vannak, nem álmaim. Éjszaka álmodni pedig utálok.(:
Szerelem: Amíg nincs hiányzik, amikor van nem kell.
Fiúk: höeeee.: D
Lányok: xD
Élet: az élet szép.(:
Halál: nem nyilatkoznék.
Dohányzás: mindenkinek egészségére.
Káromkodás: le kéne szokni 'zdmeg.>.<

Egyik-másik

Vanília - csoki: fehércsoki.
Sör - bor: tea.
Szárazföld - tenger: ágy.
Fekete - fehér: fehér.
Hideg – meleg: langyos.
Nap - hold: Szaturnusz.
Állat - ember: relatív.:D
Rend - rendetlenség: ihihiiii.x'D

Múlt
Akit a legjobban hiányolsz: a,c,c,r,h,d,n,z,zs.T__T
Amit a legjobban hiányolsz: elgondolkodtató...
Életed legszebb időszaka: gyerekkorom isteni volt. meg idecsaphatjuk az elmúlt 3 évet is.:3
Ha visszamennél az időben hova mennél: 2003.01.02, 2009.10.01. és az idei nyár.
Egy dolog amit megbántál: 2003.01.05.
Mi akartál lenni, hogyha nagy leszel: akartam én már orvostól kezdve énekesnőig sok minden lenni.xD

Jelen
Milyen ruha van most rajtad: zöld pulcsi, kék nadrág.
Ékszer: este fél9kor? 2 fültágító bázzeee.xD
Mit csinálsz most: msn Neshivel meg Zolival és fb.: D
Szomjas vagy: igen.O_o
Éhes vagy: nem.
Milyen zenét hallgatsz: Cheryle Cole - Parachute.
Milyen az idő: ~megvonja a vállát~ itt benn tök jó.:D

Jövő
Állás: phiiii...
Házasság: :O
Gyerekek: *_*
Hol fogsz lakni?: remélem nem a nyugati aluljáróban...
Lányod neve: Reila vagy Lena.
Fiad neve: Aoi.
Mi lesz 20 év múlva veled?: öcséééém...xD

Közösség
Szeretsz vásárolni?: nem.
Emberekkel találkozni?: bizonyos emberekkel igen.
Otthon lenni?: igen.
Középpontban lenni? ...
Hogy jössz ki a környezeteddel? kellőképp.xD
Mikor ismerted meg a legjobb barátodat?: 2008 február 16 és 2010 január környékén.
Szereted ha boldog emberek vesznek körül? hogyne.*o*
Milyennek tartanak a többiek? ich weiß es nicht.


Előfordult már, hogy...
Ültél repülőn: nem.
Voltál külföldön: igen.
Sírtál mások előtt: szerintem nem. Nekem az nem megy.
Másztál fára: perszeee.*___*
Találkoztál híres emberrel: egen. Miyaviiii.(8
Eltört egy csontod: igen. szar volt.xD
Befeküdtél kórházba: igen.
Telefon betyárkodtál: tyűűűű.xD
Lógtál a suliból: éééén?:O sohaaaaa.:D(A)
Úsztál a tengerben: nem és nem is akarok.
Voltál templomban: ehemm.
Egész éjjel nem aludtál: próbálkoztam, de nem jött össze.xD
Táborban voltál: igen.
Gondolatban megöltél valakit: hohooooo.:D

Egyéb
Jobb vagy bal kezes vagy: jobb.
Mi van az egérpadodon: billyentyűzet.
Mi van az ágyad alatt: Neshi.
Mitől félsz a legjobban: Neshitől.xD
Ki / mi jár most a fejedben: Neshi.:D
Vannak háziállataid: igen. 5 cicc és 1 kuty és Neshiiii.xD
Mely szavakat használod a leggyakrabban: Neshi.: DDD

2010. október 9., szombat

napi Déw.

*bibu. z.<3 üzenete:
gondolkodom, hogy kiveszem a tágítóimat.^^
vagyis csak a 10est.
Yuki :3 || ユキ the ネコ boy >.< hagyd a gecibe ~ üzenete:
vantágítód? OO
*bibu. z.<3 üzenete:
már lassan 2ésfél éve dééééééw.x'D

fail baszki, F A I L ! ! ! ! xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

fck.

'ssza meg, hogy a mai nap nem jött össze! Sajnálom Neshi, pedig annyira szerettem volna.T___T
de remélem nemsokára már tényleg összejön.:3

2010. október 7., csütörtök

Chinoooo.

Ma suli után találkoztam Chinoval. Néztünk Neki sapkát -nem találtunk-, majd elindultunk mekibe, ahova végülis nem jutottunk el.xD Leültünk az Irgalmasok utcájában az egyik padra, majd később visszamentünk Forrásba. Kerestük Chino bishijét, helyette megtaláltam álmaim második gyönyörű ruháját.*_* Aztán a liftet is megtaláltuk.xD Átmentünk Árkádba, ahol vagy 20 percig tanakodtunk, hogy mit együnk.xD Megebédvacsoráztunk, aztán egyszer csak feltűnt Chino bishije.*___*
Gyors befejeztem a kajámat, majd utánuk eredtünk. Sajnos a haverja nem volt olyan farkalnivaló, de nem baj, osztuzunk a bishikén.xĐ

Az saláta lett!

Kedden volt gyakorlatunk, ahol különféle salátákat kellett rittyenteni. Mi Búcíval közösen megkaptuk a Vinaigrette nevű saláta öntetet, amiről egyikünk se hallott még semmit se. Istentelenül büdös lett amellett, hogy inkább hasonlított 1 adag hányásra, mint salátára...node a lényeg, hogy 4est kaptunk rá.xD

2010. október 4., hétfő

A lelkünk tud sírni?

Érezted már úgy magad, mintha a lelked sírna? Nem vagy jól, de ennek okát nem tudod, csak, hogy valami nincs rendben. Nem tudod megfogalmazni mit érzel, levert vagy, kedvtelen és belül 1 furcsa érzés feszít...valami megmagyarázhatatlan, amit máskor nem érzel. És ez az érzés egyszer csak eltűnik, megnyugszol és minden rendben lesz. Pont mint miután az ember alaposan kisírta magát.
De akkor hova folynak a könnyek?

2010. október 2., szombat

WTF???

Nézem délelőtt a Music Channelt, Basshunter ment épp és szám nyitva maradt, mikor kiírták a következő számot: 2ne1 - Can't nobody. WTF??? Magyar adón? Kpop? O___________o
Elgondolkodtam, hogy nemsokára már Dir en Greyt, the GazettE, vagy akár MUCCot és Miyavit is fognak adni?!
Tessék itt a bizonyíték:


És a klip is a bejegyzés kedvéért:

2010. október 1., péntek

1 év.



365. Ennyi telt el azóta, hogy átéltem életem legszebb és legcsodálatosabb napját. Mai napig úgy élnek bennem az emlékek, mintha csak tegnap lett volna.(':

~Az IC indulása.

~10:40, mikor először találkoztam Veletek. V E L E T E K .

~Amikor az autóban nevetgéltünk és Te hátra pillantottál mosolyogva.
~Amikor lepecsenyáztalak a lépcsőn.:'D
~Amikor Buksival játszottam míg Ti készülődtetek.

~Amikor a parfümöt a szemembe fújtad.:'D

~Amikor a villamosmegállóban álltunk és vártuk, hogy elálljon az eső.

~Amikor a meki előtt kettesben üldögéltün
k és vártuk Mitsut.
~Amikor a rajongók betámadtak.

~Amikor kettesben ültünk a parkban és azt beszéltük, hogy mennyire nincs kedvünk az egészhez és Mitsu eltűnt.xD
~Amikor kordont másztunk.
~Amikor a sorban szorosan átöleltél. Mindenki és minden megszűnt számomra.
~Amikor egy tíz forintost dobtam az ingedbe.;D

~Amikor előkerült Mitsu.
~Amikor 5 percenként megkérdezted, hogy Hináék mikor érnek ide.

~Amikor Hináék megjelentek és Hina megfogta a kezem. Először...

~Amikor a tömeg egy emberként ordított és várta a kapunyitást.

~Amikor Miyavi belehuhuhuzott a mikrofonba.

~Amikor Hina megölelt.

~Amikor együtt volt a társaság. DéwHinaYumiMitsuOkamiKaze...

~Amikor a tömeg MIYAVIMIYAVIzott és Mitsu beordította, hogy TORAAAAAA!

~Amikor a staffos bácsikra azt hittem, hogy Miyavi.:'D

~Amikor elsötétült
mindent és elkezdődött a koncert...*-*
~Amikor Hina legyezett a szivecskéjével mert rosszul voltam.

~Amikor Miyavi beugrott a tömeg közé.
~Amikor becsuktam a szemem és úgy tomboltam a Superherora...megszűnt minden, mintha repültem volna...
~Amikor 1 csaj átakart törni köztem és Hina közt, Hina megszorította a kezem és én gyomron könyököltem a lánykát.:'D:3
~Amikor koncert végén Yumi a nyakamba ugrott és majdnem elestünk.(':
~Amikor hazafelé egyikünk sem tudott megszólalni a koncert adta élményektől.
~Amikor Yumival ketten vacsoráztunk és megszólalt, hogy "milyen fless élete lehet ennek a kutyának..."x'D
~Amikor Yumi, Mitsu és Midi őrjöngtek és én aludni akartam.
~Amikor Yumi mellém feküdt az ágyban.
~Amikor reggel óránként felébredtem és Te óránként más pozícióban feküdtél rajtam...x'D
~Amikor firkáltunk a vonatállomáson arra a táblára.
~Amikor futottunk Midi vonata után.
~Amikor a metrón Mitsu elolvasta a telefonkönyvében átírt nevet...x'D
~Amikor a Rossmanban fotózkodtunk.

~Amikor a Keletiben a tábla mellett üldögéltünk és beszélgettünk.
~Amikor keveredés volt a vonattal -.-

~Amikor szorosan öleltük egymást, mielőtt felszálltam volna a vonatra.
~Amikor futottatok a vonatom után.

Olyan hihetetlen. Ennek mind 1 éve...és még mindig tisztán élnek bennem, látom magam előtt.

2009.10.01.
Ez a nap rengeteg ember számára 1 csodálatos és felejthetetlen nap marad.
Megfogalmazhatatlan amit érzek, de azt biztosra állítom, hogy soha nem voltam még annyira boldog, mint akkor.
2009.október elseje. Ezt a dátumot suttogom, ahányszor eszembe jut, hogy...