2011. október 31., hétfő

Üresnek érzem magam.

2011. október 5., szerda

kicsicsillag.

Szeretek nosztalgiázni, viszont ennek is vannak kellemetlen részei.
Visszaolvastam a naplózott beszélgetéseket. Sok helyen megmosolyogtam, mert kellemes érzéssel töltött el. De ott volt az az érzés is, hogy mennyire megváltozott minden. Nincsenek azok a régi átbeszélgetett délutánok, a sok lelkizés, nevetés. Sőt, ma már szinte semmi sincs, csak pár facebook levél és annyi.
Hiányzik a perverzkedése, a kicsicsillagozás, hogy mindig igaza van és gondolkodás nélkül a szemembe mondja a véleményét, az ölelése, a hangja, sőt, még a hisztijei is.
Nagyon hiányzik...

2011. október 4., kedd

2011. október 2., vasárnap

Elvágyódás.

Tudtam, hogy tavaly is írtam a Miyavi koncertről, ezért visszakerestem és érdekes mód nem a múlt hiánya töltött el, hanem valami teljesen más, amihez a múltnak semmi köze.
Amikor augusztusban voltam Pesten, akkor ezt nem igazán élhettem át, mivel Chinoval voltam, Neko meg még a vonat indulás előtt lelépett. Ez persze nem azt jelenti, hogy bántam, hogy nem egyedül kell haza jönnöm. Szó sincs erről. Csupán eszembe jutott, amikor Mitsuék futottak a vonat után és ezáltal eszembe jutott, hogy milyen is Pest. Mennyire szeretek ott lenni. A város, az emberek, a hangulat, egyszóval minden. Ott vannak azok az emberek, akiket szeretek, ott van AZ élet, lehetőségek milliói...
Mikor jövök haza Pestről, végig azon gondolkodom, hogy mik történtek aznap. Minden felidézett pillanatkor egyre jobban vágyom Pestre...

2011. október 1., szombat

2 éve.

Pontosan 2 éve ilyenkor találkoztunk először. 2009.10.01 10:40. Gyorsan végigpörgetve az elmúlt éveket megdöbbenve tapasztalom, hogy hova jutottunk...pedig anno mennyi mindent elterveztünk...nem 3 évre kalkuláltuk a kapcsolatunkat. Emlékszem, hogy mondtad, a barátságaid 4 évig tartanak és szeretnéd, ha nem ez lenne a következő ami véget ér. A 4 évből 3 lett.(:
No de mindegy is, szép emlék az a 3 év. Te tettél azzá, ami most vagyok és ezért köszönettel tartozom.