Ismeretségünk döcögősen indult, és akkoriban egyikünk sem gondolta volna, hogy idáig jutunk. Nem gondoltam volna, hogy Te jelented majd egyszer számomra a Mindent, hogyha 1 napig nem beszélünk ingerült leszek. Nem gondoltam volna, hogy Te leszel az egyetlen, akit egyszer beengedek az a bizonyos általam épített 4 fal közé. Azt pedig főleg nem gondoltam volna, hogy ennyit jelentesz majd nekem...megtanítottad mit jelent szeretni, érezni, felelősséget vállalni és gondoskodni.
Emlékezz csak vissza arra az időre, amikor megszakadt minden elérési útvonal feléd. Mennyi átsírt éjszaka, szenvedés teli pillanat és üresség volt? Ez idő alatt lettem az, aki most vagyok. És ezt is neked köszönhetem. Megmutattad milyen szenvedni, szívem teljes egészével hiányolni. Akaratod ellenére kiölted belőlem az érzéseket. De amit elvettél azt vissza is adtad...
Nem tudom kifejezni, hogy mit érzek irántad Yumi, de talán ez a dal elmond helyettem mindent...
Nem tudom kifejezni, hogy mit érzek irántad Yumi, de talán ez a dal elmond helyettem mindent...
~A homályos fehérség remeg
És én elfelejtem a szavaidat is
Hova folynak a könnyek?
A nevemen szólítasz
Annak ellenére, hogy rövidesen széttörök, te szorosan ölelsz a karjaiddal
Félek menni
Hol énekled a dalodat nekem?
A füleim nem tudják többé hallani, azonban ez egy bizonytalan szívverés visszhangja
Még az értelem is úgy néz ki, hogy alszik
Ez az a megmaradó láz, ami nem engedi meg nekem, hogy emlékezzek
Mikor egy homályos rés árnyékaiba nézek, (látom) a valóság hideg színeit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése