Forever Together(?)

Nem tudom, hogy most sírjak vagy mosolyogjak. Az emberek kedvessége felém mindig mélyen megérintett, hisz nem kapok sok szeretetet és törődést. De néhány ember gesztusa köveket rendít meg bennem. Egy olyan személy, aki anno többet jelentett nekem mint bármilyen kincs, akit mindenkinél jobban szerettem és felnéztem rá, akitől foggal-körömmel próbáltak tiltani, de próbálkozásuk hasztalan volt, mert egymás iránt érzett szeretetünk minden ármánynál erősebb volt. Hosszú volt az a majdnem egy év egymás nélkül. De útjaink ismét egy ponthoz értek. Ilyenkor azt hiszi az ember, hogy semmi sem lehet ugyanolyan mint régen, azok az érzések sosem fognak kiújulni, de néha tévednek. Nagyon is. Az ember fél, hogy mi lesz ha megint ugyanabba a hibába esik? Mi van ha a boldogság csak napok kérdése, és megint bekövetkezik az, ami anno? Kételyek tömkelege kavarog ilyenkor bennünk. És igen, nehéz dönteni. De nem érdekel. Nem érdekel, ha megint megismétlődik az, ami régen. Mert tudni fogom, hogy megérte szenvedni. Mert szeretetem Iránta sosem fog csökkenni. Hisz 1 év alatt sem csökkent, mikor minden összejött. És ez így is marad. Örökké.